Kirva betelepítése

török háborúk utáni magyarországi telepítéseknek egyik jellemzője volt, hogy az állam által irányított és befolyásolt telepítések nem csak gazdasági szempotúak voltak, hanem politikai jellegűek is ami a XVII-XVIII. században vallási természetű volt. Elsődleges szempont volt, hogy katolikus, az uralkodó családhoz már vallásában is kötődő népesség kerüljön telepítésre. A nemzetiség nem játszott, nem játszhatott jelentős szerepet itt: szlovákok épp úgy kerültek telepítésre mint németek. A birodalom, de Magyarország szintjén is jelentős szerepet játszottak a telepítésben katonai személyek, volt katonatisztek. Ebben az esetben természetes volt, hogy előnyben részesítették az olyan telepítési akciókat, ahol nem voltak nyelvi problémáik. Mind az osztrák örökös tartományok, mind Csehország jóval sűrűbben lakott volt mint akár a királyi Magyarország, nem beszélve a felszabadított területekről. A német császárság egyes - katolikusok lakta területei - a harmincéves háború befejeződésétől eltelt időszakban szintén túlnépesedtek. Erre a területre irányult az a telepítési szándék irányította propaganda, amely mint központi intézkedésként, az egyes uradalmak által kezdeményezett akciókat jelentett. Elsősorban német területen másfél százados hagyománya volt a török uralom elleni harc támogatásának, a német császárság polgárai és jobbányai egész életükön át fizették a török-adót (amely persze sokszor a kis német államok háztartásába folyt el ), s most az új, nagy lehetőségek területe volt a töröktől felszabadított "tejjel, mézzel folyó terület".

Telepítési pátensek tervezetei járták be a német fejedelemségeket. Az első települési hullám a XVIII. század közepéig tartott, ezt egy 1748-1768 közti időszak követte (az osztrák örökösödési háború lezárását követően), majd 1768-1772 között egy harmadik szervezett telepítési hullám. II. József uralkodása alatt következett egy újabb hullám: itt tudatos uralkodói elképzelés indította el a mozgalmat. Az uralkodó szükségesnek érezte azt, hogy államait, annak földterületét, népességét, adózó képességét a közjó érdekében a legjobban hasznosítsa. 1784-1786 között Németországból 22.283 személy érkezett Magyarországra, hogy itt új életet kezdjen.

II.József egyik intézkedése közvetlenül is érintett mind Csolnokot, mind Kirvát. A megszüntetett egyházi szerzetesrendek között ott volt a pozsonyi klarisszák apáca rendje is (1543 után Budáról telepedtek át Pozsonyba). A megszüntetett szerzetesrendek birtokait a Vallásalap kezelte. A Vallásalap ügyeit felső fokon a Magyar Királyi Helytartótanács intézte. 1784 május 29-én a Helytertótanács utasította a csolnoki uradalom felügyelőjét a kirvai betelepítés előkészítésére.

Johann Stupiczky Blancot küldte ki megfelelő utasításokkal toborzásra Németországba. A kiküldöttnek az 1782. szeptember 21-i bécsi pátens alapján kellett tárgyalnia. Az uradalom községeiben a jobbágyok németek voltak (Csaba, Csolnok, Dág, Tinnye), velük az uradalom elégedett volt, így ismét a túlnépesedett német tartományokban kerestek vállalkozókat. Az említett bécsi pátens alapelvei a telepítést vállalónak az alábbi kedvezményeket kínálta:

1.Vallás és lelkiismereti szabadság biztosítása
2.Lakóház, kert
3.Szántóföld, tenyészállatok, igavonó álltaok, termelési eszközök biztosítása
4.Kézművesek részére beszerzésre 50,-Ft-ot biztosítanak
5.Minden család legidősebb fiát mentesítik a katonáskodás alól
6.Bécstől a telephelyig, s a letelepedés helyén három évig az élelmezést biztosítják
7.Ingyen ápolás a telepítési út alatt
8.Tíz évi mentesség az adó alól

A feltételek jelentős előnyöket igértek, evvel szemben állt az ismeretlen vidék, a bizonytalanba való váltás félelme. Johann Blanc Sigmaringenben és Schaichingenben végezte toborzó munkáját.

A telepítés biztos munkaerőt akart biztosítani a megbízó uradalom részére, tehát feltehetően vonzó képet akart rajzolni az új otthonról. Természetesen számolnia kellett a német nagybirtokosok szempontjaival is. Csak olyan ember jelentkezését engedélyezték a hatóságok, aki minden feudális szolgáltatásnak eleget tett. Nyilván a telepítési biztos támogatta legények, lányok és szolgák jelentkezését is, hiszen ezek biztos munkaerőt jelentettek, szemben a sokszor 40-50 éves családapákkal és családanyákkal szemben.
A telepítésre jelentkezők első névsora 1785 július 4-én készült Schaichingenben. Ez a fürstenbergi Trochtelfingenből ( a mai Baden-Würtemberg tartományban a Sváb-alpok lábainál )induló öt család névsorát tartalmazza, amelyek 1785 július 09-én indultak útnak:

Antonius Huber
Johannes Dietmann
Johannes Freumann
Sebastianus Molitor
Fidelius Scherer

voltak a családfők.

Útjuk során Bécsben ismét összeírták őket, a két forrás szerint Johannes Dietmann (Bécsben Joannes Tittmann) 46 éves volt, paraszt, felesége Scmid Anna Mária 34 éves.
Gyermekeik:
Theresia 9 éves
Joannes-Nepomoceus 4 éves
Joannes-Martinus 2 éves
Anna Maria 1 éves

Az öt család 28 tagjához Steinhilbenből, a szoszédos faluból még hat család csatlakozott 22 fővel, így az útnak induló csoport ötven főt tett ki, 25 felnőttet és 25 gyereket. A Dunáig az első utat szekereken tették meg, majd a behajózásnál kapták meg az első útlevelet, amely az eltávozást biztosította, s az utat Bécsig. Sigmaringenben szálltak fel a dunai hajókra (uszályokra), amelyek tovább szállították őket. A 700 kilométeres dunai utat Bécsig körülbelül két hét alatt tehették meg. Bécsben mindenképp meg kellett állniuk, itt új útlevelet kaptak, amely a Habsburg birodalmon belüli kijelölt útvonalra szólt, s felvehették a családonkénti 2 Ft-os utazási segély, amelyet rávezettek az útlevelükre.
A magyar határt valószinűleg ismét hajóval lépték át, s Füzitőn szálltak partra (Almásfüzitő) 1785 július 26-án. Pozsonyban és feltehetően Győrben volt az utolsó hivatalos állomásuk, ahol az admisztrálás megtörtént, s a kamarai segélyt felvették. Ez általában Pesten, a sókamránál történt azoknál a betelepülőknél, akik Budán túlmentek.
Az első ötven kirvai telepes útja Csabára (Piliscsaba) vezetett, itt tudta az uradalom elhelyezni őket. Július utolsó napjaiban érkezhettek meg, a csabai halotti anyakönyv 1785. augusztus 4-i dátummal Jahannes Dittmann gyermekének halálát tartalmazza, az anyakönyvezés ténye nem szól arról, hogy a haláleset az út legvégén, vagy Kirván, vagy Csabán történt. 1785 és 1786 folyamán újabb csoportok érkeztek Bécsbe, majd onnan tovább kirvára, a bizonytalan, de feltehetően szintén németországi eredetű 5 családdal együtt összesen 112 család 443 fővel. A kirvai telepesek hét német tartomány 24 községéből érkeztek, a legtöbben Hohenzollernből 41%, Fürstenbergből 33% és Württembergből 4%. A szájhagyomány a württembergi eredetet tartotta a leghangsúlyosabbnak. Pesthí Frigyes helynévkutatásai során már csak két eredet helyet jelöltek meg a kirvaiak: Sigmaringent és Hechinget. A magyarázat az lehet, hogy az egyik fő toborozási központ Hechingen volt, s a telepesek zöme Sigmaringenben szállt fel a dunai dereglyékre. tény az, hogy a legtöbben Steilhilbenből, Höllsteinből, Hörschwagból és elsősorban Trochtelfingenből települtek be, az összes családok 48%-a, a személyek 51%-a.
Trochtelfingenből Johann Tittmann (Ditman) családján kivűl Johan Freudemahn, özv. Anna Gauchin, Anton Hauber, Johann Heinzelmann, Josef Henckel, Wunibaldus Mayer, Sebastian Molitor, Johann Steinmüller, Anton Sturm, Jakob Sturm, Josef Volf, Fidelio Scherer, Josef Schmidt, Mathias Schmidt és Josef Vogel családjai érkeztek, 15 család 77 fővel.

Vissza a kezdőlapra

1998. Dr. Tittmann János
webmester Csík István (levél: csicontact@printerfair.hu, WWW: csi.findhere.com)