Csolnok betelepítése

uda visszavétele után indult meg a betelepítés - ezt a sztereotíp mondatot lehet olvasni a XVIII. századi Esztergom vármegyei határperekben. Természetes is, hogy a nagy tömegeket mozgató hadjáratok után merülhetett fel egyáltalán a visszatelepülés gondolata az egykori lakókban és a földesurakban, akik földbirtokaik hasznát szerették volna látni. A visszatelepülésre ott volt lehetőség, ahol mintegy két emberöltő után maradtak olyanok, akik elhagyott településeikre emlékezhettek. Esztergom vármegyében ez elsősorban a párkányi járásban volt elképzelhető, ahol a magyar lakosság a Magyarszölgyémi és Érsekújvári vár hatókörében élve, még a XVII. század első felében megmaradt. Itt nagyarányú és jellemző visszatelepülésről beszélhetünk, az esztergomi járás falvaiban ennek a lehetősége kisebb volt. Csolnok határesetnek tekinthető, a járás falvai közül itt sokan végigélték a felszabadító háborúkat. 1700-ban 18 családot írtak össze, 1731-ben 38 családot, köztük betelepült németeket: a Keller, Klein, Kraft, Ludwig, Melczer, Muck és Strauff családokat. Ezek a családok a bécsi udvar szervezett telepítési politikája során kerülnek Csolnokra, 1731-ben (az összeírás ebben az évben sokkal igényesebben készült mint korábban és későbben, így jóval nagyobb gondot fordított a társadalom összetételére) a jellemzően paraszti népesség mellett egy kovácsot, egy szabót, egy csizmadiát és egy susztert írt össze a vármegyei adószedő. A csolnoki magyarok protestánsok voltak, a betelepített németek római katolikusok. Csolnok a betelepítés 1696-ban kezdődött, tíz évvel Buda visszafoglalása után. A betelepült németek és a visszatelepült németek és a visszatelepült, illetve a felvidékről érkezett magyarok helyzetét súlyosan érintette a Rákóczi-féle szabadságharc Esztergom környéki katonai eseményei: a legsúlyosabb megpróbáltatást a rácok 1706-os rablóhadjárata jelentett, de 1708-1712 között pestis is pusztított a megyében. Csolnokon ekkor még nem működött önálló római katolikus plébánia, így a dorogi és környékbeli anyakönyvek szórványos adataira lehet csak támaszkodni. Csolnokon 1738-ban szervezték meg a római katolikus plébániát, ettől kezdve rendelkezünk egyházi anyakönyvekkel, de sajnos a második világháború során majd negyven évi anyakönyv háborús pusztitás áldozata lett, amely más forrásból nem pótolható.

1738-ban ismét súlyos pestisjárvány pusztított, Csolnokon is sok áldozata volt. A falu magyar lakossága a pestis elől Unyra, Tinnére és Nagysápra menekült. A pestis pusztítása vezette arra gróf Grassalkovich Antalt, aki Mária Terézia bizalmasa volt, s mint magas rangú kamarai tisztviselő, majd kamarai elnök, hogy az egyházi birtokosokat is képviselje. Az Ő segítsége és anyagi támogatása tette lehetővé Csolnokon a plébánia megszervezését. 1738-1749 között Elszászból 400 lakost telepített Csolnokra, zömüket 1749-ben. Grassalkovich több más településre szlovákokat telepített ( Kesztölc, Csév, Dág, Sárisáp ), s ennek során Csolnokra is kerültek szlovák családok ( Szklenár, Klimó, Micsán, Janoshek, Sztoján, Janositz ) - de egy emberöltő alatt ezek is elnémetesedtek.

1782-ben nagy tűzvész pusztított Csolnok, a lakosság jelentős része áttelepült a német anyanyelvű Leányvárra és Dágra, ezt követően érkezett a harmadik német telepítési hullám Csolnokra 1785-1786-ban, de ez csak más nagyobb telepítések mellékága volt. A jellemző rajna-frank nyelvjárás ekkor egészült ki bajorhatással. A második és harmadik német betelepítési hullámból sajnos nem lehet pontosan megállapítani, hogy az egyes családok melyikhez tartoznak. Nagy a valószinűsége annak, hogy a Gasser, Unmuth, Kimmel, Shennperger, Pick, Kraisz, Ladner, családok ( amelyek a Tittmann családdal rokonságba kerültek ), már a második hullámmal érkeztek Csolnokra.

Vissza a kezdőlapra

1998. Dr. Tittmann János
webmester Csík István (levél: csicontact@printerfair.hu, WWW: csi.findhere.com)